Csak zuhantam s zuhantam,
Mély tengerek mély habjában,
Csak kerestem s kutattam,
Árnyék voltam kínzó magányban.
Szárnyaimból kiszakadt tollak,
Tarkán hulltak alá, s te voltál,
Ki újra elhozta a szelet a törött,
Keservesen vérző szárnyam alá.
Felemeltél újra, s repítettél
A világba, hol nincs magány,
Csak az érzés mely rám talált,
Az érzés mely annyira őszinte.
A sötétség gondolatai,
Lassan szélnek erednek,
S én őszintén mondhatom,
Teljes szívemből szeretlek.
-Inferno-