Emlékszel ,még amikor sírtunk,
És egymás telefonját hívtuk?
Elveszett ebben a mennyei homályban,
Örökös csend honol most a szobában.
Felsóhajtok, gyönyörű mese volt.
Talán még a holdfény is dalolt.
De nem hiszek a mesékben,
Minden árnyra emlékszem.
A képzeleted a szekrényed réme,
A hajó a tengeren, nem ért még révbe.
Tudd hát az igazságot, nincs rém,
Minden mellkasnak fáj a fém!
Elmosolyodtam, nem fáj már a fejem.
Csak egy álom, hogy valaki itt van velem.
Üres itt minden, a szél is átjárja,
Csendben dalol a magány hárfája.
„ Égj, pusztulj gyenge ember, aki az emlékeit a keblén tartja, de feledni azt nem mer! „
-Inferno-