Mint egy gyönyörű jégvirág, csillantál meg
Az álmokban, és én őszintén remélem, varázsod
Örökké bent tart majd engem, ebben az édes álomban,
Hogy minden este,ha fáj is, láthatom majd arcodat.

Karjaimban csak a magányt tarthatom, de köszönöm,
Ha a magányt a neveden szólíthatom, és köszönöm,
Hogy emléked örök ajándékba kaptam, és soha
Nem gyógyul be a seb, melyből minden nap vérem folyik.

Jégvirág, te oly szépen csillogsz a fekete fényemben,
Mint ha soha nem láttad volna, milyen vagyok, mikor
Emléked édes fájdalma hevesen tör fel bennem,
És soha nem láttad a mérgezett könnyeket lefolyni arcomon.

Jégvirág, mely egyszerre boldog, s bús,
Mint egy sebzett lélek, az édes álmokon túl,
Csak keresi, kutatja az örömöt, de szívből remélem,
Mihamarább megleli, és újra fényesen fog ragyogni.

Mikor az ég ránk szakad, és a mélység környékez minket,
Testemmel védelek majd , oh jégvirág, megóvlak mindentől,
Akár egy életen át. De míg nem kell más, csak a tudat, hogy élek,
Mert még a megváltó halál nem talált rám, addig árny leszek,

Egy sötétülő hajnal derekán, és benne leszek az imádságban,
Melyet gyenge leányhangok mondanak el, csendes magányukban,
Ősi fájdalmuk enyhülését remélve, egy sötétülő hajnal, vérző derekán.
Kérlek, maradj velem én jégbe fagyott rózsám!

-Inferno-

 

Oldal: Jégvirág (vers)
-Inferno- Goth lélek - © 2008 - 2024 - mygothicmusic.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat